Így működik
Foglaló
Hivatalos árlistával dolgozom, ugyanakkor a pontos kezelési díjat mindig az aktuális állapot és a szükséges ellátás határozza meg.
Az árak és a foglalási feltételek minden vendégre egyformán vonatkoznak. A részletes szabályokat a Házirendben találod.
SOS eset vagy csak egy köröm érintett?
Nyugodtan válaszd ki bármelyik elérhető időpontot, és a leírásban jelezd, ha sürgős problémáról van szó vagy csak egy köröm érintett. A leírás és a feltöltött képek alapján megnézem, hogy indokolt-e a soron kívüli ellátás, illetve van-e lehetőségem korábban fogadni.
Egyetlen köröm kezelése általában rövidebb időt igényel, ezért sok esetben két vendég között is tudok helyet találni neked.Nem szükséges tehát megvárnod a naptárban látható legkorábbi szabad időpontot – válassz egy időpontot, töltsd fel a képeket és írd le röviden a problémát.
Új vendégnek kizárólag előzetes képes előszűrés után adok időpontot. Így még a foglalás előtt látom, milyen problémáról van szó, az a munkám és a szolgáltatásaim körébe tartozik-e, tudok-e vele érdemben segíteni, illetve várhatóan mennyi idő szükséges az adott probléma kezeléséhez.
Egy köröm állapotát szóbeli leírás alapján nem tudom érdemben megítélni – egy adott problémát sokszor sokkal nehezebb pontosan leírni, mint egyszerűen lefotózni.
Nem. Telefonon nem történik időpontfoglalás vagy előzetes egyeztetés körömproblémáról, és ugyanez vonatkozik a Messenger-üzenetre és a videóhívásra is. Kép nélkül új vendég számára időpont nem foglalható.
Új vendégek számára külön személyes konzultációs vagy állapotfelmérő időpontot nem biztosítok – ennek szerepét az előzetes fényképes előszűrés tölti be. A személyes találkozáskor természetesen alaposan megvizsgálom a lábat és a körmöket, de ekkor már maga a kezelés is megtörténik.
Ennek gyakorlati oka van: a várakozási idő így is jelentős, ezért a rendelkezésre álló időpontokat elsősorban tényleges kezelésre szeretném fenntartani.
Ha viszont csak kérdésed van egy elváltozással kapcsolatban, arra van külön megoldás: az írásbeli online konzultáció keretében fényképek alapján írásban adok szakmai véleményt, személyes időpont nélkül.
Olyan éles, jól megvilágított fényképet tölts fel, amelyen a problémás köröm és a környező terület is jól látható. Ha több köröm érintett, lehetőség szerint azokról is tölts fel képet. Felülről és oldalról készült kép együtt sokkal pontosabb választ tesz lehetővé.
A feltöltött fényképet kizárólag én látom. A weboldal a beküldés adatait nem tárolja: a képet közvetlenül továbbítja az e-mail-címemre, majd legkésőbb 24 órán belül véglegesen törli a szerverről. A képet ezt követően csak a saját postafiókom őrzi.
Hivatalos árlistával dolgozom, ugyanakkor a pontos kezelési díjat mindig az aktuális állapot és a szükséges ellátás határozza meg. Ha a feltöltött fénykép alapján ez egyértelműen megítélhető, már előzetesen is tudok tájékoztató árat adni; a végleges díj a személyes vizsgálat alapján, a helyszínen határozható meg.
Az otthoni ápoláshoz szükséges, általam javasolt készítmények ára nem része a kezelési díjnak.
Igen, új vendégek esetén az időpontfoglalás 12.000 Ft foglaló megfizetésével válik véglegessé. A foglaló gördülő foglalóként működik – ha újabb időpontot egyeztetünk, átkerül a következőre –, a kezelési folyamat lezárásakor pedig az utolsó kezelés díjából kerül levonásra.
Kizárólag problémás körmök kezelésével foglalkozom. Önálló talpi problémák kezelését nem vállalom, de ha a körömproblémához bőrkeményedés, tyúkszem, sarokrepedés vagy más talpi elváltozás társul, azt szükség esetén a körömkezelés részeként ellátom.
Rendszeres, fenntartó jellegű lábápolást szintén nem vállalok. A munkám problémamegoldó szemléletű: az adott problémával addig dolgozunk együtt, ameddig a kezelés szakmailag indokolt.
Diabéteszes lábak rendszeres, fenntartó lábápolását nem vállalom. Ez nem jelenti azt, hogy egy hozzám körömproblémával érkező cukorbeteg vendégnél ne foglalkoznék a talp állapotával is: amennyiben a kezelés részeként erre szükség van, a talp megfelelő ellátását is elvégzem.
A diabéteszes láb biztonságos kezelésének alapelvei egyébként a mindennapi munkamódszeremet is meghatározzák: minden vendégemnél kíméletes frézerekkel dolgozom, és a száraz technika miatt a lábat a kezelés előtt nem áztatom fel.
Ahogyan egy probléma sem feltétlenül egyik napról a másikra alakul ki, úgy a javulás sem minden esetben érhető el egyetlen alkalommal. Bizonyos körömproblémák több kezelést, időt és következetes otthoni együttműködést igényelnek. Kérlek, csak akkor foglalj időpontot, ha ezt a folyamatot – az otthoni ápolással, idő- és anyagi ráfordítással együtt – vállalni tudod.
Akut, erős fájdalommal, gyulladással vagy más, nem halasztható körömproblémával SOS ellátásra is van lehetőség. Az SOS időpontokat a normál nyitvatartási időn kívül, a szabad kapacitásom függvényében biztosítom; feláras szolgáltatás.
A Facebook-oldalamon található Időpontfoglalás gomb szintén ide, a weboldal foglalási felületére irányít. Így akár Facebookról érkezel, akár közvetlenül a weboldalról, ugyanazon a folyamaton keresztül indul a megkeresés.
© 2026 Minden jog fenntartva! | Design by DFNwebdesign.hu
A legjobb élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k az eszközadatok tárolására és/vagy eléréséhez. Ha beleegyezik ezekbe a technológiákba, akkor olyan adatokat dolgozhatunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmulasztása vagy visszavonása bizonyos funkciókat és funkciókat hátrányosan érinthet.